Ritát
idős szülei hosszú várakozás, reménykedés és sok imádság után
kapták Istentől ajándékba. Cascia környékén, a hegyek között
elterülő kis birtokukon egyszerűségben és istenfélelemben
nevelték. Rita gyermek- és ifjúkorát a szülei iránti teljes
engedelmesség, akaratának állandó föláldozása és a fáradságos
napi munka jellemezte. Közben azonban szívében fölgyulladt az
istenszeretet, és apáca akart lenni, hogy teljesen eggyé
válhasson isteni Megváltójával, aki jelenléte édességének
megéreztetésével mindannyiszor megajándékozta őt,
valahányszor szülei engedélyével visszavonulhatott a házukban
kialakított kicsiny imahelyre. Szülei – valószínűleg
kényszerhelyzetben – odaígérték a kezét egy helybeli
ifjúnak, aki a kortársak szerint vad és erőszakos ember volt.
Ritának nagyon fiatalon férjhez kellett tehát mennie.
Férje rossz természetét
hősies türelemmel viselte, soha nem panaszkodott. Mindenben
engedelmeskedett hitvesének, azzal az egy föltétellel, hogy a
templomba eljárhat. Szelídségével és jóságával végül is férje
rossz természetét sikerült legyőznie, és lelkét Istenhez vezetnie.
Megtérésének együtt örült Ritával az egész falu, Roccaporena, mert
korábban a férj összeférhetetlensége miatt sokat szenvedett a
pártoskodásoktól és viszálykodásoktól.
Idős szülei halála után
újabb gyász érte Ritát: előbb meghalt a férje, aki most már
tisztelte és szerette őt (egy régi ellensége ölte meg bosszúból).
Majd egy évre rá meghalt Rita két kicsi fia, akikért úgy
imádkozott, hogy az Úr vegye őket magához, mielőtt még az atyjuk
halála miatti bosszú beszennyezné lelküket.
Miután sok fájdalom árán
eloldódtak e földi kötelékek, Rita hozzáfoghatott régi vágyának
beteljesítéséhez: kolostorba léphetett. Casciában a Mária
Magdolna ágostonos kolostorba jelentkezett, ahonnan egymás után
háromszor visszautasító választ kapott özvegysége miatt.
Végül azonban 1407-ben csodálatos módon bejutott: Keresztelő Szent János, Szent Ágoston és Toletinói Szent Miklós vitték be
éjnek idején a kolostorba.
Életének pontos
dátumait, így fogadalomtételének évét sem ismerjük. Valószínű
azonban, hogy még nem volt 30 éves, amikor a kolostor
szokásától eltérően a karnővérek közé befogadták, s mivel olvasni
nem tudott (azaz nem tudott együtt zsolozsmázni a
karnővérekkel), egyéb imádságok elmondására kötelezték. A
nővérek közül türelmével, engedelmességével és jámborságával tűnt
ki, mindenkinek épülésére volt.
Különös tisztelettel
elmélkedett Krisztus szenvedéséről, s arra vágyott, hogy
osztozhasson a megfeszített Krisztus kínjaiban. Egy napon,
amikor a feszület előtt térdelt, és vágya beteljesülését kérte,
érezte, hogy a töviskorona egy tövise a homlokába fúródik.
Mély sebet kapott, amely később elmérgesedett, s a belőle áradó
szag miatt Ritát elkülönítették a nővérektől. Csak egy római
zarándoklat alkalmával mehetett emberek közé, amikor az Úr
Rita könyörgésére eltüntette a zarándoklat idejére a sebet, de
úgy, hogy fájdalmai megmaradtak. Betegségei, a böjtölések és a munka fölemésztették erejét, utolsó éveit ágyhoz kötötten
töltötte. 1457. május 22-én hívta át Isten az örök boldogságba,
átköltözését egy emberi kézzel nem érintett harang szava hirdette
meg. Különleges kiváltságként Rita testét soha nem temették el,
mert csodálatos módon nem látott romlást. Sértetlenül került ki a
tűzvészből is, melyben néhány évvel halála után a cédrusfából
készült koporsója porrá égett. Új koporsóját a szent nagy
tisztelője, Cesco Barbari casciai asztalos készítette el,
aki súlyos betegségből gyógyult meg közbenjárására.
Ritát
már halála előtt szentnek tartották, s halála után 10 évvel, még
mielőtt az Egyház hivatalosan nyilatkozott volna, a nép
szentként tisztelte. Boldoggá avatását 1626-ban, szentté
avatását 1900-ban fejezték be. XIII. Leó pápa ,,Umbria gyöngyének'' nevezte őt. Testét Casciában, az 1937–47
között épült Szent Rita-templomban őrzik. A hagyomány szerint
Szent Rita az egészen kilátástalannak tűnő esetekben is képes
segíteni, ezért a lehetetlenségek szentjének tartják.
Istenünk, Szent Rita érdemeiért és közbenjárására add,
hogy úgy bocsássunk meg ellenségeinknek és úgy mélyedjünk el gyötrelmes szenvedéseidben,
hogy a szelídeknek és szomorkodóknak ígért jutalom elnyerésére méltók legyünk!